Ennek a bejegyzésnek sajnos van szomorú aktualitása is, nincs két hete, hogy a portugál Nobel-díjas író, költő José Saramago elhunyt. Természetesen mély tisztelettel gondolok rá, mégha műveit nem is szeretem annyira, de ez már ízlés dolga, azon meg nem érdemes vitatkozni. 

Asszem elég kevesen ismerik az Ibér Unió elképzelést. Ha jól emlékszem először 1830-ban merült fel (katonai erő bevetése nélkül), hogy itt az Ibér-félszigeten elég lenne egy ország, Ibéria. A spanyol részről nem túl aktuálisan (utána jönnek a márciusi forradalmak Európában, meg I. VH) benyújtott kérdést, az épp Brazíliába menekült I. Pedro visszautasította. Ezzel az ötlet jegelve lett. 

Nincs egy éve, hogy Saramago utoljára e teoria melett publikált egy cikket, természetesen Spanyolországban, mert már senki nem tudja mióta, olyan rég spanyol területeken él, tanít. Szerinte Portugáliának sokkal jobb lenne, ha csak egy spanyol tartomány lenne. Csoda, hogy a portugálok kissé ambivalensen állnak saját Nobel-díjasukhoz? Ha innét nézzük, még szerencsénk van Kertésszel, mert igaz, hogy nem Magyarországon él és néha erősen/félreérthetően fogalmaz, de még nem modta (és reméljük nem is fogja), hogy egyesüljünk mondjuk a finnekkel/törökökkel/japánokkal - mindenki a politikai nézeteink megfelelően válasszon magának nyelvrokont! Szóval, lehet, hogy egészen szerencsések vagyunk Kertésszel - csak nézőpont kérdése.

Saramago ezen cikkében az is szerepel, hogy kb a portugálok 30, a spanyolok 40% támogatná ezt az egyesülést. Nekem nincsenek tudományos, igazolható méréseim, de eddig egyetlen portugált találtam, aki azt mondta, hogy igen, szerinte ez jó lenne.

Itt van a másik nemzeti csoda, aki szintén nem fiatal már Figo, inkább anyáink kedvence mint a miénk, mert ugye nekünk lányok/fiúk itt van CR... Állítólag Figotól sem áll messze Nagy-Ibéria gondolata, ő is támogatja a két ország egyesülését, akár úgy is, hogy Madrid legyen a főváros. Mellesleg most is, mint mindenki tudja, Spanyolországban él, talán svéd vagy milyen modell feleségével.

Ez a spanyolok elleni meccs nem lesz egy 56-os vizilabda mérkőzés, de azért a két ország, a két nép, mint jó testvérek folyamatosan rivalizálnak egymással... szóval biztosan izgalmas lesz. De mindenezek után az egész szövegelés lényege, hogy lehetne csak egyetlen csapatot indítani Ibér szinekben? És akkor ki (nem) kerülne be?! Vagy mint UK nem egy csapatot indítani, hanem többet? Akkor végre lenne mondjuk baszk csapat is a következő EB-n?

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://forcaportugal.blog.hu/api/trackback/id/tr652115540

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

spenci 2010.06.28. 12:39:51

Pedig a spanyolok szerint az frankó lenne

Atombeton 2010.06.28. 12:41:46

Akkor lehetne egy spanyol-portugál közös halandzsa nyelv is.Spanpor.

fuflun 2010.06.28. 13:05:02

Igen, egy baszk válogatott nagyon kéne! Nekem egyébként is nagyon szimpatikus, amit az Athletic Bilbao csinál. Állítólag a szurkolói szerint inkább legyen másodosztályú a csapat, de ne igazoljanak nem baszk sztárokat. A pénzt inkább az utánpótlás nevelésére költik. Üdítő ebben a pénz körül forgó (foci)világban.

Paradigm 2010.06.28. 13:16:32

Spanyolok minden bizonnyal szeretnék Portugáliát az egyik „megyéjüknek” tudni.

A másik oldalt jól ismerve (Portugáliában élek hosszú évek óta) azonban, ez az ötlet teljességgel abszurdnak tűnik.

Ha valaki nem is ismeri túl jól ezt a két nemzetet ma, elég a történelmükön végigfutni, hogy bizonyos ellentétek előbukkanjanak.

Gondolati síkon érdekes eljátszani a gondolattal, de a valóságban egy "Ibér Unió" számomra elképzelhetetlennek tűnik.

A focinál maradva: ha Portugália mondjuk kiesik, sokan itt a braziloknak szurkolnának; ellenben az szinte kizárt, hogy valaki is a spanyoloknak szorítson. Ez persze nem jelenti azt, hogy egy Brazília-Portugália meccset ne övezne nagy rivalizálás (gyarmati múlt stb.), de ez össze sem hasonlítható azzal, mint amikor a spanyolok ellen játszunk.

Kito_Portugal 2010.06.28. 16:06:44

Van mar kozos nyelv, Portunyol... eleg nagy az identitasa es a tortenelme a Portugaloknak ahhoz , hogy ne akarjanak Osszeolvadni :-) masresz a Spanyolok meg mindig nem kepesek megerteni a Portugal nyelvett holott 90%-ban ugyanaz :-)

nagyhoho 2010.06.28. 22:59:27

na gyerekek tessék megnyerni a meccset, sokat kaszálhatok, ha sikerül!
süti beállítások módosítása