Liedson egy igazi frissen született portugál, még válogatott-szereléses képet is nehéz találni róla, 2009-ben mutatkozott be a válogatottban egy Dánia elleni meccsen. És, hogy miért van az, hogy 31 évesen hívták meg először? Hát, mert ő sem portugál. Ő is a nagy vízen túl született, és kb 10 éve él Portugáliában. A karrierje későn kezdődött, mármint ahhoz képest, hogy a világ szerencsésebbik felén kissrácok (és lányok) ovis koruk óta készülhetnek erre a pályára, kissuliból nagysuliba, nyári táborok egyre nagyobb nevekkel, aztán nagykamaszként a jókat már viszik is az igazi neveldékbe. Na Liedsonnal nem így volt. 22 éves koráig pakolta a vackokat egy áruházban és csak a haverokkal focizott. Első klubja a Poções volt Brazíliában, onnét került a Prudentópolishoz, ahol azzal szerzett magának nevet, hogy mind a Flamengonak, mind a Corinthiansnak rúgott gólt. Összesen 3 év profi focizás után, már jött is át a nagy vízen, és a Sporting tárt karokkal várta.

Beceneve Levezinho, vagyis hmhmhm... ha szó szerint fordítom, nagyon hülyén hangzik: könnyűcske. Hát, ha jobban belegondolok, tényleg nem egy triton. Olyan magas, mint én (176 cm) és még 10 kilóval sem nehezebb nálam. Ez komoly probléma, mert akkor vagy ő sovány (tényleg! 63 kiló), vagy én vagyok túl kövér?!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://forcaportugal.blog.hu/api/trackback/id/tr662076221

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása